...azért szólok az elmúlt időszakból, csak a szappanopera-folytonosság végett. Az történt, hogy az újratervezés után azért még nem kaptak szikrát a rakéták olyan könnyen. Párocskám továbbra sem akarta hagyni, hogy én még kevesebbet foglalkozzak vele. Neki a most 5 percet sokkal többet ér, mint 2 év múlva egy életen át. Nagyon nehéz volt lélekben eljutni odáig, hogy meg tudjam tenni. Nagyon nehéz volt mérlegre tenni a szerettemet és a jövőképemet. A szívem volt az egyik serpenyőben, a másikban pedig az eszem. Nehéz döntés volt, de megtettem! Úgy döntöttem, hogy kilövöm az űrhajót, ha velem tart, ha nem. És lám, kapaszkodik. Nem mondom, hogy segíti az előrejutást, de legalább nem fékez. Lehet, hogy lassan megérti? Hogy az életen át tartó kemény munka és a két éven át tartó NAGYON kemény munka közt mit kell választani? Lássuk a végét. Én viszem, amíg jön!
Más. Véget ért a hagyatéki perünk, kifizettük öcsémmel a féltestvérünket, és vártunk, hogy megkaphassuk a hitelt a már felszabadult házra. Csak van egy nem túl serény ügyvédünk. Egyszóval óriási csúszást szedtünk össze az időben, közben öcsém nem túl szerencsés helyről kért kölcsön, és most nem is napokon, de már órákon görcsölünk, hogy időben meglegyen a hitel. És nem akar összejönni. Hatékony B terv pedig nincs. Adós rengeteg van, de senki sem fizet, és kajára sincs pénzünk, mert mi kifizettük a bátyánkat. Szép helyzet. Csak éljük túl ezt a hónapot!
Ahogy viszont elkezdtem aktívan ténykedni a pénzügyi szektorban, jönnek az eredmények. Kár, hogy 2 hónap múlva lesz belőle pénz. Arra viszoont elég, hogy látom a fényt az alagút végén! Most tövig nyomom a gázt, és begyújtottam az utánégetőket is, hogy minnél nagyobb sebességgel vágódjak ki az alagútból! Menni fog ez, nem izgulok, csak a szökési sebesség elérése lesz kritikus.
