Fél éve csináltam már az új üzletet, több kudarccal, mint sikerrel, de a kitartás valahogy már a sejtjeimet átitató erő, úgyhogy nem adtam fel. Kaposváron ültem egy kávézóban, egy héttel a szülinapom előtt. Elszámítottam magam, és néhány órával korábban érkeztem, mint kellett volna, úgyhogy vártam, időpontokat egyeztettem az üzletépítéshez, majd már majdnem unatkozni kezdtem. Ha már így ráértem, elkezdtem gondolkodni a házi feladatomon. Azt mondták ugyanis új üzletemben a nagyobb tapasztalattal rendelkező szakmai vezetők, hogy legyen egy célom. Állítólag végeztek az USÁban egy kutatást, ahol is vizsgálták a végzős egyetemistákat, hogy kinek van leírt célja az életben. 3%-uknak volt. Aztán megnézték őket 10 év múlva is, és kiderült, hogy a 3 % többet keres, mint a 97% együtt. Szóval legyen célom. Hááát, volt énnekem  egyszer egy célom, valami űrhajók voltak benne, meg kutatóközpont, meg ilyesmi. Jó az még? Merjünk nagyok lenni! Úgyis csak egy játék... És elkezdtem leírni: 2008: Új üzletemben elindulok, és annyit tanulok, hogy sikeres lehessek. 2009: Új üzletemben elkezdem elérni a sikereket, majd a szépen befolyó pénzből fejlesztem a találmányomat (feltéve, ha szabadalmaztatható, gondoltam). 2010-2011: Üzletem építem, minden szükséges pénzügyi tudást felszívok, és mellette jól keresek. Találmányom ipari hasznosítása megindul, és jönnek innen is a bevételek. 2012: megalapítom a kutató közp...

És megcsörrent a telefonom. A szabadalmi ügyvivőm hívott, megjött a nemzetközi szabadalomkutatás eredménye. (Ez a vizsgálat, aminek során megnézik, hogy az egész világon van-e olyan találmány, ami meggátolná, vagy legalább korlátozná a bejelentő szabadalmi jogait.) Kis bizonytalanság volt a hangjában. Azt hiszem, hogy a gyomor az a szervünk, ami a leggyorsabban képes változtatni a méretét. Legalábbis nálam ez működött. Szómiszó, annyit mondott, hogy kicsit furcsálja, mert ilyen nem nagyon szokott történni, de úgy fest, hogy a találmányom a lehető legszélesebb körben, mindenféle korlátozás nélkül szabadalmaztatható. Az utolsó szó már valami távoli bugyborékolásként jött át, én hebegtem-habogtam néhány tucat "köszönöm"-öt, majd azzal búcsúztunk, hogy az írásos anyagot elküldi.

Csönd, s a pohár alján lévő kihűlt kávé halvány illata. A papíron pedig a dátum:

"2012: Kutatóközpont megalapítása"

Tíz éve volt egy álmom. Minden, ami azóta történt velem, az összes siker, és az összes kudarc, az összes próbálkozás, és az összes elbukás, az összes irányváltás, az összes megragadott lehetőség, de talán még az utolsó dícséret, vagy szidás is kellett ahhoz, hogy azzá válljak, aki ma vagyok, és oda jussak, ahol most tartok. Hogy elindítsak olyan folyamatokat, amikből feltaláló leszek, hogy olyan területen találjak fel, ahol évtizedek óta nincs megoldás, hogy olyan körbe keveredjek, ahol ehhez pénzügyi tudást is felszedhetek, és hogy olyan pofonokat kapjak az élettől, amik kellően megerősítenek, és kellően konokká tesznek ahhoz, hogy végig tudjam csinálni. Összeállt a kép! Immáron elrugaszkodtam a földtől, nem tudom, meddig jutok, de az már biztos, hogy a kerítést bőven átviszem!