Az újratervezés kicsit erősre sikerült, és elhúzódott. A jelenség jócskán kimeríti "A hiba az Ön kéészülékében van." esetét, annyi kitéttel, hogy a környezet is hozzájátszik. Eszközölt változások:
1. Cél felülvizsgálva, és stimmel. A hétvégén sétáltam kicsit (eléggé leamortizálódtam egészségileg és ez jót tett), és elmentem arra a területre, amit a majdani kutatóközpontomnak néztem ki. Jól esett. Nagy füves terület, egy hajdani majorság épületeinek eltűnőfélben lévő maradványaival, de nekem ideális. A bejáratnál ki lesz írva, hogy "Sir Arthur C. Clarke Kutatási Központ". Vagy valami ilyesmi. Bent pedig egy szép füves rész lesz a légijárművek indításához, és jhátrébb laborok, raktárak, energiaközpont, terepi kísérletek, garázsok, hangárak, stb. Szép lesz, higgyétek el, én láttam!
2. Hitem az üzletemben. Nos, ez is beérik lassan. Nincs vita, ez tényleg az évszázad pénzügyi vállalkozása, igaz, hogy kicsit rosszkor vagyok rossz helyen, de már kel fel a nap a horizonton. Eddig kitartottam, most meg töltődnek a napelemeim az első napsugarakkal. Alakul a csapatom, és ez a lényeg. Ők sikert akarnak elérni, és nekem nincs más dolgom, mint ebben segítsek nekik. Ettől fog nekem is sikerülni. Az MLM elméleti alapja egyszerűen zseniálisan ki van találva! Elrontani sem lehet.
3. Környezet. Na igen, az még egyáltalán nem is közelít az ideálishoz. Inkább antiideális. Életem párja kerek-perec megmondta, hogy ő nem hajlandó engem semmiben támogatni. Szerinte az én dolgom támogatni őt, és nem fordítva. Én támogatom is, azzal nincs gond, de én valahogy úgy érzem, hogy ennek illenék kölcsönösnek lennie. Hát ez van. Meg még sok egyéb hasonlóan furcsa apróság (és nagyobb dolgok is). Lassan azon gondolkodom, hogy nekem ebben a szituációban nem az-e véletlenül a lecjkém, hogy elég erőssé kell válljak a szakításhoz? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez így nem jó. Hármas pont nincs befejezve, de az új útvonalterv megvan. Teljes gőzzel előre!
Hozzá tartozik, hogy mindezen folyamat valahogy fiziológiailag is jelentkezett. Érdekes párhuzam. Természetesen elfogyott az asztmás gyógyszerem a múlt héten, így a hétvégén eléggé kipurcantam. Naná, az asztmásoknak a lelki vívódás jobban árt, mint egy tüdőgyulladás! Szó, mi szó, hétfőn hajnalban arra keltem, hogy már alig kapok levegőt. Beültemn egy kád vízvbe, hátha segít. Aztán egyre rosszabb lett, hiába vettem be a rohamgyógyszert (már jóval többször, mint szabadott volna). Aztán zsibbadni kezdett a szám, meg a kezeim, aztán elment a kép... Gyakorlatilag elájultam. Végül párom ébredt meg a macska nyervogására, én addigra már kedtem újra magamhoz térni. Egy kis csoki segített, és fél óra alatt jól lettem. Gyógyszer nélkül. Útvonalterv módosítva, a rendszer újraindult.
