A hétfő este természetesen egy széthajtott, "semmisemsikerül" hétfő volt, talán este 6-ra mentünk, mert naná, hogy el kellett kísérnem életem szerelmét! Mondtam is neki, hogy ha még egyszer ilyen hülyeségbe belerángat, akkor nem tudom, mit teszek!
Családi ház, munkatárs, feleség, meg egy jól öltözött szépfiú-üzletember, és mi ketten, a farmerban, és a 20 éves terepjárónkkal az utcán, amiben épp 36 kiló fagyasztott csirkefej engedett a lemenő nap utolsó csábításának, mielőtt hazaérnek, hogy kutyáink boldogsághormonának termelődését fokozzák. Aztán elkezdtünk üzletről beszélni. Európa legnagyobb, tisztán magyar tulajdonban lévő cégéről, meg arról, hogy hogyan segítik az emberek álmainak megvalósítását, a pénzügyi kultúránkról, meg a nyugatiakéról, meg befektetésekről, komplexitásról, és egyéb pénzügyi összefüggésekről. Párom talán az ötödik percig volt jelen, majd a szemeiben tükröződő álmos csillogást lassan átvette egyfajta homály, ami valami teljesen más, messzi és idegen világról szólt, mint ahol és amikor éppen voltunk. Nekem pedig lelkes ismétlés volt az egész, ugyanis fél éve találkoztam hasonlókkal egy dr. Tóth András nevezetű közgazdász blogjában, aki csupa ilyen dolgokról írt, ráadásul olyan közérthetően, hogy még engem is megfogott a téma. Valószínüleg azonban ez a folyamat ugyancsak bennem játszódott le, és kifelé csupán meggyötört ábrázatom látszódott. Állítólag egy pillanatban, amikor nem figyeltem, az úriember odasúgta a házigazdának, hogy "Ebből nem lesz semmi."
Majd egyszer csak jött a kérdés, hogy tetszik-e nekünk ez a dolog? Párom bedobott egy magabiztos "Nem tudom"-ot, én pedig annyit mondtam, hogy ugyanezeket olvastam a Tóth Andrásnál, és már régóta keresem azt, hogy hol lehet ilyen dolgokat elérni. Erre a fiatalember azt mondta, hogy de jó, hiszen az András az ő munkatársa! Azt hiszem, hogy itt meghasadt az idő. De csak egy pillanatra, ugyanis rögtön feltette a kérdést, hogy nem akarok-e velük dolgozni? Ebben dolgozni is lehet? - szédült ki a számon a kérdés, amjd villámgyorsan előkerült még egy lap, és furcsa ábrák és számok kerültek rá, majd még egy, és hálózatépítés, és képzés, és jövedelem, és jutalomutak, és ajándékok, és...
...és a képzés betalált. Nem, mintha a többi nem tetszett volna, de hogy mindarra meg is tanítanak, amit tudnak, az már igencsak a "fincsimi"! Ahogyan párom számára teljes bizonyosság volt, hogy hamarosan hazamegyünk, és aludni fogunk, úgy énbennem fel sem merült a kérdés, hogy fogom-e csinálni. Naná!
Néhány hete nyakig benne voltam már a dologban, amikor keresztapám felhívott, hogy épp felszabadult egymillió forintocskája, és most nem kell neki, vagy eurót vesz belőle, vagy beveszem társnak a találmányomba, és fizeti a szabadalmat. Néhány héttel azelőtt tudtam meg egy barátomról, hogy az új barátnője egy szabadalmi ügyvivői cégnél dolgozik. Hülyén jöttek a dolgok, de valahogy minden klappolt. Telefon, egyeztet, Budapest, fordítás, utalás, ellenőrzés, igazolás nem ment át, újra, beadás faxon, elment! Az utolsó napon, zárás előtt, néhány órával. Phű!
